fbpx

Vigyázz, a deréktáji zsírpárnák károsabbak, mint a máshol lerakódott extra centik. Sokan a hasi hájra úgy tekintenek, mint esztétikai problémára, pedig ennél sokkal fontosabb, hogy súlyos egészségügyi következményei is lehetnek. A hason lerakódott zsírréteg java a létfontosságú belső szervek körül található, amelyekre nyomást fejt ki, állandóan terheli, ezáltal úgy hat a testre, mintha az folyamatosan gyulladásos megbetegedésben szenvedne, ráadásul a hormonháztartásban is változásokat indít be.

Az OECD-jelentés szerint a világ negyedik valamint Európa legelhízottabb nemzete vagyunk! Magyarország lakosságának kétharmada jelentős súlytöbblettel él, ezen belül is a hasi elhízás a férfiak 38, a nők 55 százalékát érinti. A hasi zsírréteg akkor is veszélyes, ha nem társul hozzá magas testtömeg-index.

.

.

A derék kerületével együtt nő a kardiovaszkuláris betegségek kockázata, romboló hatása van a szívre, érrendszerre, valamint a zsír hormonjai és gyulladáskeltő anyagai károsan érintik a májat, a veséket, a hasnyálmirigyet és a bélrendszert is, valamint erős autoimmun reakciót indít el.

Tudunk védekezzünk ellene? Igen, a Holisztikus Gyógyító Központ fogyasztó programja megoldást jelent a megelőzésben és a zsírbontásban egyaránt. A zsírbontó kezeléseken túl, közösen kialakítjuk azt az étrendet és terápiát, amelyek eltüntetik a zsírpárnát a hasról.

.

.

Ne becsüld le a hasi elhízás kockázatát, mert végzetes lehet! Jelentkezz mielőbb a programra.

Iratkozz fel!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülj programjainkról! Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címeket!

Holisztikus Gyógyító Központ

Elsődleges, kiemelt célunk az egészségmegőrzés: a szellemi és fizikai teljesítőképesség növelése otthon és munkahelyeken egyaránt. Az egészséges életmód népszerűsítés mellett tanácsadással egybekötött közérzetjavító, állapotfelmérő szűrővizsgálatokat is végzünk. 

Napjainkban mind jobban előtérbe kerül a munkahelyi egészségvédelem, hiszen egyre hosszabb a munkában töltött idő, egyre nagyobb figyelemre és koncentrációra, valamint kiemelkedő teljesítményre van szükség. Ennek érdekében átfogó, komplex egészségvédelmi szűrő és tanácsadó programot dolgoztunk ki.

Holisztikus Gyógyító Központ, ahol együtt gyógyul a test és a lélek, fiatal és idős, magányos és párkapcsolatban élő. Te is számíthatsz ránk, jelentkezz állapotfelmérésre vagy válassz a terápiáink közül, szakembereink készséggel állnak a rendelkezésedre.